MENÜ
Rettenetesen nehéz önmagamról írni. Talán, mert többnyire inkább kérdéseim vannak, a válaszok egyelőre váratnak magukra. Ebben a folyamatos keresésben társam a Színház is. Nem mondhatnám, hogy megkönnyíti a feladatot, mégis hihetetlen késztetést érzek arra, hogy az életem része legyen. Hogy nap mint nap szembesítsen azzal, hogy a tegnapi kudarc vagy siker, ma már csupán társalgási emlék. Hogy megtanítson nyitottnak lenni olyan emberekre, történetekre, tényekre, problémákra amelyek másként elkerülnék a látókörömet. Hogy megkövetelje az őszinteséget, a maximalizmust, az igényességet, a pontosságot, és időről-időre emlékeztessen arra, hogy mindezen munka mégiscsak is a Játék nevében történik.